Napi arhívum: 2013-11-26
Helyesírási verseny 2013.
Helyesírási verseny Adácson
Az Adácsi Szent Jakab Katolikus Általános Iskola és Sportiskola 2013. november 20-án már csaknem20. alkalommal – a hagyományokhoz híven – megrendezte helyesírási versenyét. A versenyen 15 iskolából közel 60 tanuló vett részt két korcsoportban. Szent Erzsébetre emlékezve indítottuk a napot, kiemelve az Ő rendületlen kitartását az Isten által rászabott feladata iránt. A rendezvény megnyitóján köszönthettük Juhász Ferenc Atyát, az EKIF Elnökét. Tartalmas délelőttöt tölthettek el az ide látogatók. A gyerekeknek lehetőségük volt kézműves foglalkozásokon részt venni, a sportjátékok izgalmát megtapasztalni, és a helyi „Csodák Palotájában” kísérletezni. A kísérő pedagógusoknak a szövegalkotásról tartott előadást Széplaki Erzsébet, az Apáczai Tankönyvkiadó Aranytolldíjas tankönyvírója.
A verseny eredményesen zárult a vendéglátó iskola szempontjából:
I .kategória:
- helyezett: Varga Tekla – Adácsi Szent Jakab Katolikus Ált. Isk. és Sportisk.
- helyezett: Andor Doroti – Nagy Gyula Ált. Isk. – Gyöngyössolymos
- helyezett: Bakos Máté – Szent Imre Ált. Isk. – Kisnána
II. kategória:
- helyezett: Kollár Emília – Adácsi Szent Jakab Katolikus Ált. Isk. és Sportisk.
- helyezettek: Török Léna – Adácsi Szent Jakab Katolikus Ált. Isk. és Sportisk.
Gyügyei Barbara – Batthyány József Ált. Isk. – Hort
- helyezett: Horváth Eszter – Szent Imre Ált. Isk. Kisnána








